Hírek

Elérhetőségek

ÖBE pályázat

A Vidékfejlesztési Program keretén belül a Bakony és Balaton Keleti Kapuja Közhasznú Egyesület működési területére meghirdetett, VP6-19.2.1.-7-3-17 kódszámú, Bakony és Balaton Keleti Kapuja Közhasznú Egyesület - Civil szervezetek közösségépítő tevékenységét erősítő beruházások, programok támogatása című felhívás alapján az Összefogással Berhidáért Egyesület pályázatot nyújtott be, melyet a Vidékfejlesztési Program Irányító Hatósága támogatásra alkalmasnak minősítette. 

 

A projekt első rendezvénye: Magyar Kultúra Napja 2020

            A településünkön és környékén élő amatőr előadók és művészeti csoportok több alkalommal példaértékű összefogással hoztak létre zenés – táncos produkciókat pl. a Magyar Kultúra Napján vagy a Berhidai Napok megnyitóján. A korábbi előadások sikerén felbuzdulva arra az elhatározásra jutottunk, hogy van realitása egy komolyabb produkció színpadra vitelének is. A csoportok egy része, konkrétan egy 20 fős szereplőgárda továbbra is szívesesen dolgozott együtt, sőt, bevontuk a munkába a kistérség további amatőr művészeti csapatait és előadóit, mellyel erősítettük a történelmi gyökereinkhez való kapcsolódást, illetve felpezsdítettük a környék kulturális életét, hiszen egy közösséggé formáltuk az egymás számára szinte ismeretlen csoportokat. A hat szólóénekes mellett a projektben részt vett három szólótáncos (melyből kettő a Magic Dance Egyesület, ill. a KID Rock and Roll Egyesület fiatal oktatói), a Pere Rúzs tánccsoport, valamint a Rokolya Néptánccsoport.

            A közös munkát már 2019. folyamán elkezdtük, és több hónap kemény próbával hoztuk létre azt a „Zenés történelem” előadást, melyet már ebben az évben több helyszínen, köztük Székelyföldön is bemutattunk. A produkció végül egy másfél órás, zenés – táncos rockzenei összeállítás lett, mely a magyar történelem nagy pillanatait örökíti meg. Sajnos élőzenés kíséretet még nem sikerült a produkció köré szervezni, ezért bejátszható zenei alapokat vásároltunk és készíttettünk. A táncosok számára egységes jelmezt varrattunk. Vendégművész fellépőnek Kalapács József rockénekest nyertük meg ügyünknek, aki a hazai rock – és musicalvilág illusztris tagja. Az alkalmi összefogásnak indult csapat tagjait annyira fűtötte a lelkesedés, hogy 2019 őszén saját egyesületet is alapítottunk.

            A jelenlegi projekt első állomásaként a berhidai Petőfi Művelődési Ház és Könyvtár színháztermében a magyar kultúra napjához kapcsolódóan 2020. január 25 – én mutattuk be produkciónkat. A pályázatban azt a célt tűztük ki magunk elé, hogy célközönségünk minél szélesebb körből kerüljön ki. A tervünk sikeresnek bizonyult, a teltházas előadáson minden korosztály képviseltette magát. A kapcsolódó közönségtalálkozót és élménypedagógiai foglalkozást ugyan elsősorban az iskolás gyerekeknek szántuk, de Szakál Attilára, a Soproni Petőfi Színház producerére, koreográfusra és Kalapács József rockénekesre, valamint a csoport többi tagjára nem csupán a fiatalok voltak kíváncsiak.

 

Összességében elmondható, hogy mind a produkciót, mind a hozzáfűződő programokat nagy siker és érdeklődés övezte, így a projekt első állomása elérte kultúra – és értékközvetítő célját.

 

 

                                                                                                          Fésüs Éva

                                                                                                          ÖBE tag